Tisztelettel köszöntöm a Karcag Városi Polgárőr Egyesület honlapján!
1995. november 24-én megtartott alakuló közgyűlésen húsz alapító tag mondta ki a Karcag Városi Bűnmegelőzési, Közbiztonsági, Vagyonvédelmi Egyesület megalakulását. A következő évben a Márki Sándor vezette „csapat” a Karcag Városi Polgárőr Egyesület nevet vette fel, s ezen a néven, 1998-tól közhasznú egyesületként működik a mai napig. Az eltelt idő tagcseréi, távozások, újabb jelentkezések után jelenleg 51 fő taglétszámmal működünk. A 2005. február 7-én lezajlott tisztújító közgyűlésen a korábbi elnök, Dániel István leköszönt, a közgyűlés pedig Rigó Zoltánt kérte meg az elnöki teendők elvégzésével.
A Karcagi Polgárőr Egyesület tagjai önkéntes munkát végeznek, amiért fizetést nem kapnak. A szabadidőnk terhére, a város közbiztonsága érdekében látunk el szolgálatot a rendőrséggel közösen, jelenlétünkkel az ő létszámukat is növelve. A szolgálatokat a rendőrséggel közösen szervezzük, tehát csak szervezett keretek között zajlanak. Intézkedési jogkörünk nincs, ezért megfigyelő, jelző szolgálatot látunk el. A karcagiak tehát a rendőrséggel szervezett akciók során, a postai alkalmazottak kísérése, önkormányzati rendezvények biztosítása alkalmával találkozhatnak az egyesületünk tagjaival. Külterületen a 2006 novemberében megalakított lovas csoport tagjai járőröznek a lakók és kerttulajdonosok nagy örömére.
A tagjaink között van nyugdíjas rendőr, egykori városőr, biztonsági őr, könyvelő, ügyvéd, városgondnoksági dolgozó, mentős és így tovább, tehát a foglalkozások szerinti megoszlás igen színes képet mutat. Az életkor szerinti megoszlás is igen tág, hiszen a 17 éves „ifjú polgárőr”-től kezdve a 70 évet betöltött tagunk is van. A szolgálatot egyébként egy hónapra tervezzük előre, a taggyűléseinket minden hónap első hétfőjén tartjuk. Ilyenkor megbeszéljük az előző hónap eseményeit, valamint beosztjuk a szolgálatot. Az egyesület anyagi helyzete eddig sajnos nem tette lehetővé, hogy egy saját gépkocsival vagy telefonnal rendelkezzen, ezért a tagok a saját járművüket és mobiltelefonjukat használják az esetleges jelzésadásoknál. Két darab saját és egy Alapítványi segédmotor-kerékpárunk van, amivel járőrözünk. Láthatósági sárga mellénnyel és „Polgárőrség” feliratú sapkával minden tagunk rendelkezik, valamint a Bűnmegelőzési Alapítvány jóvoltából 10 db kék „POLGÁRŐRSÉG” feliratú mellénnyel gazdagodtunk, melyeket a városi rendezvények biztosításakor használunk, így téve egységessé tagjaink ruházatát. Ezúton szeretnénk köszönetet mondani mindazon támogatóinknak, akik az elmúlt évek során anyagilag vagy más módon az Egyesület segítségére voltak, köszönjük továbbá azok segítségét, akik adójuk 1 %-ával segítették a munkánkat.
Minden hónap első hétfőjén 17 órától a Rákóczi utca 3. szám alatti irodánkban tartjuk a megbeszéléseinket, ahová szívesen várjuk mindazokat, akik az Egyesületünk munkájával egyetértenek, abban segíteni szándékoznak.

Rigó Zoltán
elnök